Beépítés
A helyszín a Belső-Ferencváros Kálvin tér mögötti foghíjtelke, zártsorú utcai beépítéssel, szomszédjában műemléki védettségű, klasszicista épülettel.
A területre vonatkozó RRT a két tulajdonban álló telekrészre két önálló, de egymáshoz csatlakozó épületszárnyat irányzott elő, az Erkel utca felől egy T alakú, a hátsó, szomszédos 1 4/b ingatlanhoz tartozó telekrészen egy L alakú beépítés formájában úgy, hogy a tervezett épületszárnyak a 14/b épület udvarával egy tágas belső udvart hozzanak létre. A beruházás két ütemben valósult meg. Az első ütemben az Erkel utcai szárnyban 4P+F+4+T magassággal 47 db lakás, 3 db utcai üzlethelyiség és 65 db gépkocsi parkoló létesült. A második ütemben, a hátsó telekrészben, az első ütemmel egyező épületmagassággal, de csak egy pinceszinttel további 21 db lakás és 21 db gépkocsi parkoló épült. A II. ütem lépcsőházát egyrészt az I. ütem Erkel utcai főbejáratán és függőfolyosós udvarán át, másrészt a szomszédos 14/b lakóépület kapuátjáróján és belső udvarán keresztül lehet megközelíteni. A garázsszintek félszinteltolásosak, az I. ütem általános lakószintje zárt középfolyosós ill. nyitott függőfolyosós, a II. ütem fogatolt elrendezésű. A gépkocsi parkoló lehajtó rámpája – az RRT előírása szerint – a szomszédos 14/b épület tűzfala mentén épült, azért, hogy igény szerint kiszolgálja a 14/b épület belső udvarán esetleg létesülő terepszint alatti parkolót is. A lakások zömében 1 ill. 2 szobás garzonok, nagyobb méretű lakások csak a II. ütem hátsó traktusában épültek.
Építészeti kialakítás, homlokzatok
Az épület utcai homlokzatának homogén, egyenletes nyílásrendjével, első emelet feletti osztópárkányával, főpárkányának magasságával a szomszédos klasszicista műemlék épület nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzatát kívánja folytatni. A fegyelmezett, kis plasztikai mélységgel operáló homlokzat egyrészt a pesti belváros eklektikus épületeivel, másrészt a mai kor síkszerű homlokzati törekvéseivel igyekszik harmonizálni. A belső udvarok homlokzatai az utcaitól eltérőek, a keskeny oldalkertre hagyományos „gang” néz, míg a tágas belső udvarra nagyobb üvegfelületek és teraszok nyílnak. Az új épületszárnyak traktus
mélységei, párkánykialakításai, tetőidomai igazodnak a szomszédos épületek csatlakozó épületszárnyaihoz.
Anyagok és épületszerkezetek
Az épület változó mélységű lemezalapozással készült, felmenő szerkezete monolit vasbeton pillérváz és 22 cm vtg. monolit vasbeton lemez. A tetőtér törtvonalú, 18 cm vtg. monolit vasbeton lemez födém kialakítású. A liftaknák, lépcsőházak, tűzfalak falszerkezete 20 cm vtg. vasbeton. A pinceszintek földtömegének kiemeléséhez résfal készült a telek minden oldalhatára mentén. A homlokzatok 38 cm vtg. Porotherm kitöltő falazattal készültek.
Az Erkel utcai homlokzat alsó két szintje süttői mészkőlap burkolatú, az összes többi homlokzati felület vakolt, a két ütem eltérő színben. A homlokzati párkányok előregyártott műkőből készültek.
Az épület tetőhéjalása hódfarkú cserépfedés. A külső nyílászárók műanyag szerkezetek, az utcai oldal alsó két szintjén sötétszürke, az összes többi nyílásban fehér színben.
I ütem bruttó alapterület: 7 300 m2
1. ütem bruttó alapterület: 2 025 m2
Felelős építész tervező: Mikó László
Építész munkatársak: Bréda Szilveszter, Fazakas Bálint, Kása Miklós, Svejkovszky Anita
Átadás: 2001, 2004