Családi házak ritkán jelölnek ki „forradalmian” új építészeti irányokat, ha mégis, a legérdekesebbekkel előfordul, hogy az épület lakhatatlanná válik (például: P Chareau – Maison de Verre), mert többé-kevésbé színpadszerű élettér jön létre, ahol a lakóknak állandóan szerepelniük kell(ene).

Ez a díjnyertes lakóház nem tartozik ebbe a kategóriába, „Igazságai” egyszerűek és megnyerően természetesek. Közhely, de változatlan érvénnyel igaz, hogy „egy húron pendülő” építtető és építész nélkül nem születhet minőségi lakóház. Esetünkben a szerencsés egymásra találás, az összhang szembetűnő. A telek kiválasztása önmagában is dicséretes, a fasoros utca, a házat körülvevő gyönyörű fák idilli környezetet teremtenek. Az új épület pontosan a rossz műszaki állapotú régi helyére került, így a korábbi utcakép és a faállomány gyakorlatilag változatlan maradt.

Mikó László „klasszikus” építész (I. az idézetet), az általa tervezett lakóházat rendre törekvő visszafogottság, anyagszerűség és alkalmazkodókészség jellemzi. Papírmasé díszletek, divatosság és izzadságszagú, geometrikus bravúrok helyett: műgond, érzékeny figyelem és kiérlelt részletek. „A klasszikus szerző, aki úgy írja meg tragédiáját, hogy figyelembe vesz bizonyos számú szabályt, amelyeket ismer, szabadabb annál a költőnél, aki azt írja, ami eszébe jut, s közben rabszolgája olyan szabályoknak, melyekről nem is tud.” (R. Queneau: Jelek, számok, betűk.)

A földszint + tetőteres befelé forduló főépületet földszintes melléképület (vendégszoba, műhely) egészíti ki a telekhatár mentén, az összekötő nyaktaggal együtt L alakú beépítést létrehozva. A funkcionális elrendezést elsősorban a lakókonyha közvetlen kertkapcsolata határozta meg, többi helyiség ezt öleli körül. A ház kifelé kissé zárkózott (szigorú?) összhatása a telekbelsőben feloldódik, a nagyméretű, körívet követő üvegfelületen keresztül a étkezőkonyha egybeolvad a pazar kerttel. Ugyanez megismétlődik a emeleten is, a szülői háló előtti terasz szó szerint benyúlik a gesztenyefa ágai közé. Az alaprajzok logikusak, jól szervezettek. Nincsenek felesleges, túlméretezett terek, mindennek van helye. Óvatos kritika legfeljebb a lépcsőtér helyenkénti szűkösségét és a nappali természetes megvilágítását érheti. Az anyag- és színválasztás hivalkodásmentes és következetes. A homlokzatokon gondosan kiosztott és átszellőztetett téglaburkolat (remélhetőleg újra divatba jön), a csornai cserép fedés, natúrpácolású faszerkezetek és a szürke fémlemez (kiemelkedően gondos munka) harmonikus egysége példamutató.

Az épület tervezése során munkatársként Nagy Attila és Ferdinánd Árpád építészek működtek közre. A kert kialakítása Türkisz Zsolt érdeme. Az egész épületet körüllengi a kezünkből állandóan kicsúszó, megfoghatatlan és nehezen tervezhető időtlenség.

„bárcsak lehetséges volna egy én-en kívül fogant mű, amelyben túlléphetnénk a személyesség korlátain, nemcsak azért, hogy behatolhassunk a magunkéhoz
hasonló többi én világába, hanem, hogy megszólaltassuk azt, aminek nincs szava: az ereszen ülő madarat, a tavaszi és az őszi fát, a követ, a betont, a műanyagot…” (Italo Calvino:Amerikai előadások.)

• Felelős építész tervező: Mikó Lászó
• Építész munkatárs: Nagy Attila, Ferdinánd Árpád
• Átadás éve: 1999